Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Népszava értesülése szerint Horváth József, az UD Zrt. egykori vezetője lett a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató-helyettese. Horváth 2002-ig a Nemzetbiztonsági Hivatal műveleti főigazgató-helyettese volt.
Domján László dandártábornokot június 1-jei hatállyal nevezte ki a KBH főigazgató-helyettesévé Hende Csaba. A honvédelmi miniszter akkor azt mondta, kezdeményezi Domján főigazgatóvá történő kinevezését június 5-ei hatállyal, így Horváth József megörökölte Domján pozícióját. Horváth József neve a lehallgatási botránnyal vált ismertté, az UD Zrt. megalapítása előtt pedig 2002-ig a Nemzetbiztonsági Hivatal műveleti főigazgató-helyettese volt.